A templom épülete

A templomot megközelítve már messziről feltűnhet a színes torony. A Deák utcába érve egy szépen gondozott parkot láthatunk, feltűnik középen V. István királyunk szobra. Az épületet északról a rendház határolja, keletről és délről pedig "L" alakban öleli körbe a gimnázium többszintes épülete. A rendház festett homlokzatával ellentétben a templomé meglehetősen puritán, csupán a kapuzat és a barokkos vonalú oromfal élénkíti. A falak jórészt a XVII. század második felében készültek. Kivételt jelentenek ezalól az északi fal egyes részei, a kerengő fordulója és a fölé emelkedő torony alsó része. Ezek még a gótikus templom falai, az 1400-as évek elejéről. Ennek is köszönhető, hogy a barokk újjáépítéskor a kis alapterülethez talán szokatlan magasságot társítottak, különös varázst adva a belső térnek. A déli oldalon illeszkedik a hajóhoz az ún. Rákóczi-kápolnamelyet kriptájával I. Rákóczi Ferenc építtetett Csepellény György pálos vértanú tiszteletére 1674-75-ben.

A műemléki helyreállítás 25 évig tartott, a toronysisak festésével ért véget 1993-ban. Ekkor már nagy gondot okozott a falak vizesedése, átázása, ezért falbontás nélküli Aquapol eljárással szigetelték az épületet.